A Citroen története
A Citroën hőskora Magyarországon
A Citroën természetesen az első automobilok között érkezett Magyarországra a XX. század 20-as éveiben. Itthoni hőskora a két világháború közötti időszakra tehető, amikor a fiatal Páger Antal is Citroënnel hódított, mi több, Honthy Hanna férje az első márkakereskedők között volt. Az első magyar Citroën autószalon 1923-ban nyílt meg az Andrássy úton.
Honthy Hanna és Páger Antal is Citroënes volt
A Dandy Automobilgyár Rt. alvállalata, a Részvénytársaság Francia Gépkocsik Behozatalára nevű cég 1923. március 10-én tartotta első közgyűlését, ahol Citroën autók magyarországi forgalmazását tűzték ki célul. Az első márkaszalon a budapesti Andrássy út 67. szám alatt nyílt meg; a javítóműhely és garázs pedig a VIII. kerületi Tavaszmező utcában kapott helyet.
Akkoriban természetesen egészen más módon kellett autókat eladni, mint manapság. A gépkocsi valódi luxuscikk volt, így a lehetséges vevők mindannyian a felső tízezerből kerültek ki - számukra pedig nemcsak a termék számított, hanem az is, hogy ki árulja. A Citroën-képviselet tulajdonosa a magyar politikai életben jól ismert Rakovszky család volt, amely jó kapcsolatokat ápolt a hazai közélet jeles szereplőivel. A francia márka hamar népszerűvé, sőt divatossá vált: egy évvel a szalon megnyitása után már csaknem ötven Citroën futott Budapest utcáin: a tulajdonosok közt találjuk Somogyi Nusi színművésznőt is.
A Rakovszkyak ügyesen használták társasági befolyásukat; amikor például 1924 áprilisában látványos bemutatót tartottak a fogaskerekű vasút végállomásánál egy Kégresse-féle lánctalppal felszerelt Citroënnel, a nézők soraiban ott ült József Ferenc királyi herceg, gróf Csiky Károly hadügyminiszter, Scitovszky, a nemzetgyűlés elnöke, valamint Bláthy Ottó Titusz, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a transzformátor feltalálója is. A korabeli sajtó így írt az eseményről: "… a Citroën kocsi bámulatos produkciókat végzett. Vontatott két - emberekkel zsúfolásig megrakott - teherautót, szántott, buckákon járt fel-le, meredek hegyoldalakon kúszott fel, lépcsőkön mászott le. (…) Az rt. az eredménnyel meg lehet elégedve, s ha élénk propagandáját kitartóan folytatja, úgy a Citroënek rövidesen igen elterjednek."
Folytatta, erre jó alkalom volt az 1925 májusában megrendezett Budapesti Nemzetközi Autókiállítás. Idézzük megint a hírlapokat: "A kocsikkal bőségesen ellátott stand egyik legérdekesebb tárgya a felvágott 10 LE Citroën kocsi, amely (…) legbelsőbb titkait tárja elénk, illetve bizonyítja, hogy nincsenek titkai, mert egy igen jól megszerkesztett és szolidan megépített kocsit mutat a metszet, s megérteti velünk annak nagy népszerűségét. A metszet érdekes, viszont igen csinos a 10/20 HP nyitott luxus túrakocsi bordó és fekete karosszériával, továbbá a kisebb 5/10-es típusnak egy torpedó és egy cabriolet karosszériával ellátott példánya."
Néhány évvel később a Citroënek hazai kereskedelmének jogát a Jelzáloghitelbankhoz tartozó Gépkocsi Import Rt. vette át. Nagy lendülettel fogtak a bővítéshez, az Andássy úti szalon mellett egy másik, még fényűzőbb bemutatótermet is nyitottak. A képviselet vezetésével - a kor divatját követve - népszerű embereket bíztak meg: a társasági életben jól ismert Wollemann István nyugalmazott hajóskapitányt és Rácz Lászlót, aki Honthy Hanna operett primadonna férje volt.
A cég teljes mértékben igyekezett kihasználni a már jól bejáratott sajtókapcsolatokat. Az egyik legnépszerűbb társasági lapban, a Színházi Életben szinte minden héten megjelent egy olyan hír, amely a francia márkát népszerűsítette: "Jouard francia katonai attasé Budapestre érkezett Citroën Berline gépkocsiján, amely egész úton olyan jól viselkedett, hogy Budapestig hozzá sem kellett nyúlni". Vagy: "A héten sikerült 11 autót eladni". Számos közismert ember választotta a Citroënt, például Páger Antal, vagy az akkoriban sztárolt futballista, Orth György. 1928 első félévében 79 új Citroën talált vevőre Magyarországon.
1929 áprilisában az Úrvezető című autós szaklap a Margitszigeten rendezte a Concours d'Elégance autós szépségversenyt. A "legszebb pesti nők és autók" versenyén a nézők megcsodálhatták az akkori autócsodákban felvonuló hírességeket: Miklós Andort, az Est-lapok kiadóját és feleségét, Gombaszögi Ellát, vagy gróf Pálffy-Daun József országgyűlési politikust, a főrendiház tagját. A Citroën ezüst szalagot nyert a rendezvényen; a díjazott C6-os egyedi túrakocsi-felépítménnyel vonult fel, s a Wollemann Istvánné által vezetett kocsit a sajtótudósítások szerint "tavasziasan könnyed bézs színezésével a világ legnyúlánkabb Citroënjének" tartották.
Kevéssel ezután azonban Magyarországot is elérte a világgazdasági válság, majd 1949-ben államosították a céget. A hetvenes években ugyan érkezett néhány Citroën magánimportban, s a hatóságok központilag egy hivatalos márkaszervizt is kijelöltek, ám még jó néhány évig várni kellett, hogy újra Citroën-márkakereskedés nyithassa meg kapuit Magyarországon.
A Citroën Hungária története
1993 végén egy alternatív katonai szolgálatát töltő francia fiatalember társaságában látott Magyarországon a Citroën Hungária Kft. megalapításának két magyar fiatalember. A korábbi importőr értékesítési hálózatára támaszkodva egy lakásban kezdték intézni a cég ügyeit. Akkoriban még előfordulhatott, hogy egy-egy márkaszerviz a családi ház garázsának bázisán működött.
1994. februárjában jegyezte be a céget a cégbíróság. Egy hónappal később új helyre - a Logodi utcába - költözött az addigra már négy főre "duzzadt" apparátus.
Kezdetben havi 4-5 db autó eladása számított jó eredménynek, figyelembe véve a körülményeket. Ma ez a szám akár havi 700-800!
Utcát neveztek el André Citroënről
Citroën Hungária Kft. 1194 Budapest, André Citroën u. 1.
A Citroën kezdeményezte és a helyi Önkormányzat is támogatta, hogy a 2003. október 14-én átadott új székház telekhatárán épülő feltáró út a márka alapítójának tiszteletére az André Citroën nevet kapja. A Citroën beruházása új arcot ad Budapest déli kapujának az M5 bevezető szakaszán, és sikere valamint a rendezett infrastrukturális háttér valószínűleg újabb befektetőket vonz majd a XIX. kerületbe.


